Ki kell használni ezt a jó passzt

Utolsó őszi hazai mérkőzése előtt áll az utolsó hetekben szinte szárnyaló aradi II. ligás csapat.
Most már kijelenthető, hogy a hat fordulója veretlen „egyetemisták” sikersorozata új edzőjük, a játékosból edzővé avanzsált Costel Bogoşel nevéhez (is) fűződik.
Valójában ez egy kiesési rangadónak tekinthető, mert a vendégek is az alsóház bérlői: mindössze 2 hellyel állnak feljebb a kieső pozícióban található házigazdáknál.
Ha az UAC nem szeretne leszakadni az előtte álló bolytól (ez a felzárkózás nem kis erőfeszítésébe került), akkor ezt a meccset feltétlenül hoznia kell.
Nem lesz könnyű feladat, mert kellemetlen ellenféllel lesz dolga.
Bogoşel most jobb helyzetben van, mint az elmúlt héten, mert ezúttal rendelkezésére állhat a târgoviştei meccsre eltiltott Ciprian Roşca és Gabriel Turcaş is.
Az is jó hír, hogy a tapasztalt, de egy műtéten átesett Claudiu Balaci – aki már a târgoviştei meccsen is játszhatott néhány percet - is teljes értékű játkossá vált.
Nem játszhat viszont az ifjúsági korú Alexandru Manea, akit Târgovişten kiállítottak.
A mesternek az is örömet okozott, hogy a sérülés miatt két hetet kihagyó, és az elmúlt fordulóban visszatért Miculescu is jól tejesített.
A technikai stábtól jó osztályzatot kapók közt volt a büntetőt is hárító kapus, Paşcalău, és Muşuroia, a védekező középpályás is: az ők (megismételt) jó teljesítményére a szombati mérkőzésen is szükség lesz.
A mérkőzés levezetését az Adrian Comănescu, Daniel Demetrescu, Bogdan Medrea (mindhárman Ramnicu Valcearól érkeznek) játékvezetői hármasra bízták.Tartalék: Florin Anca (Déva).Megfigyelőként a fővárosi Valeriu Ioniţă lesz jelen.
A találkozóra az újaradi Városi Stadionban, 11 órai kezdettel kerül sor.














